Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

hvg.hu Tech

2 millió forintot oszt ki a K&H, diákok jelentkezhetnek a pályázatra

Technológiai pályázatot hirdet a K&H az informatikai képzést nyújtó hazai felsőoktatási intézmények hallgatói számára. A közel 2 millió forint anyagi támogatást és szakmai lehetőséget biztosító pályázatra nyolc témakörben lehet jelentkezni. Köztük természetesen ott van a mesterséges intelligencia is.

hvg.hu Tech

Súlyos biztonsági hibát találtak az Androidban

Miközben a felhasználók azt hiszik, hogy minden egyes internetes forgalmazásukat elrejtették a VPN-nel, az Android olykor-olykor kiszivárogtat ezt-azt. A hiba ügyében a Google is megszólalt.

1 2 3 4 5 6 7
4685
Nem írta, megfestette az önéletrajzát – a tragédia a komikummal keveredik Anna Margit művészetében

Márciusban már elkezdtünk visszaszivárogni a boltokba

Fény derült az új Suzuki Swift magyar áraira

Reggel kilenctől az új, sok kritikát kapott rendszer szerinti feladatlappal indul a magyarérettségi

Megtartották az Élet menetét Budapesten

Megtartották az Élet menetét Budapesten

Ledrogosozta Javier Mileit a spanyol közlekedési miniszter, az argentin  elnök szerint a spanyol kormány halált és szegénységet hoz az országra

A Hundubot most törölték, a Sólyom Airways még mindig megvan, Vajna Tímea fánkozója pedig már építőipari cég

A legerősebb Mercedes E-osztály: Magyarországon a 612 lovas új AMG E53

Jordán Adél a coming outjáról: Amennyire féltem, annyira jól vagyok már ezzel

A címlapról ajánljuk