Elfelejtette a jelszavát?

Változtassa meg a Word helyi menüjét, és senki sem fog ráismerni

 
 

Aki sokat dolgozik a Worddel, jól ismeri a jobb egérkattintás hatására megjelenő helyi menüt. Megmutatjuk, hogyan bővíthetjük ki ezt a menüt a számunkra megfelelőbb opciókkal.

Digital Design Engineer for 2D/3D Image Sensors (m/f)
Álláshirdetések

Tagadhatatlan, hogy a Word helyi menüje hasznos opciókat rejt, bizonyára nem véletlen, hogy a redmondi fejlesztők éppen ezeket a parancsokat helyezték ide. No de ahány ház, annyi szokás, s biztos sokan vannak, akiket ha megkérdeztek volna, további menüpontokat is javasoltak volna, elsősorban persze olyanokat, amelyeket gyakran használnak szövegszerkesztés közben. Nos, tessék úgy venni, mintha ez a kérdezés megtörtént volna, ugyanis a Word lehetőséget kínál arra, hogy ki-ki azzal bővítse a helyi menüt, amivel csak akarja.
Ehhez nyissunk meg egy Word dokumentumot. A felső menüsorból válasszuk az Eszközök/Testreszabás opciót. Kattintsunk az Eszköztárak fülre, majd az Eszköztárak felirat alatt keressük meg a Helyi menük pontot.

wordmenutipp1

Az Eszköztárak listájából a Helyi menük pontot kell választanunk

Megjelenik balra egy kis ablak, három kategóriával: Szöveg/Adattábla/Rajz. Minket természetesen a szöveg érdekel, úgyhogy kattintsunk erre, majd a legördülő listából válasszuk a Szöveg feliratot.
Menjünk most vissza a Testreszabás/Eszköztárak ablakhoz, kattintsunk a Parancsok fülre, majd a Kategóriák listából válasszuk ki azt a kategóriát, amelyhez az általunk preferált parancs tartozik. Ha megtaláltuk jobbra a parancsot (esetünkben ez a Nyelv megadása), akkor fogjuk meg lenyomva tartott bal egérgombbal és húzzuk át a helyi menü ablakába. 

wordmenutipp2

A Nyelv megadása eddig nem szerepelt a Word helyi menüjének parancsai között

Kattintsunk ezután a Testreszabás ablak Bezárás gombjára. Ettől a pillanattól kezdve megváltozott a Word helyi menüje, pontosabban egy általunk kedvelt paranccsal bővült.

rendszerjel-W

Retusáljon egy családi portrét, és nyerjen egy Adobe Photoshop Lightroom 3 szoftvert!


Ajánlom a Gurura

 Hozzászólások (3)

 Szóljon hozzá!

 Feltételek!

 #3 - Jade | 2008.01.23.

NYFTech:))) 5 pont!

 #2 - NYFTech Nyuszika | 2008.01.23.

Nehogy azt hidd, nem akarlak sértegetni, kedves Tibi, mégis azért hogy mondhatsz ilyet? Nem hülyeség (én azért így írom, mert az ízlésem ilyen;), nem is "marhaság", semmi rossz. Szerintem nagyon jó tipp, na de nem akarok vitatkozni, mindenkinek más az ízlése. Szép álmokat!

 #1 - tibi | 2008.01.20.

és miért jó az, ha senki nem ismer rá? MARHASÁG AZ EGÉSZ!

    Új hozzászólás

 
 
 

Kérjük írja be a baloldali számot!

 
 

Fenntartjuk a jogot mindazon hozzászólások visszautasítására, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, durva kifejezéseket tartalmaznak, illetve ellentmondanak szabályainknak.

   
Ajánljuk még:
Aperture 3: gyakorlati tipp-csokor a kényelmesebb munkához

Az Apple fotós-utómunka szoftverének legújabb kiadása igazán kényelmesre sikeredett, akadnak olyan új vagy magújult funkciók, amelyek egyszerűbbé teszik és gyorsítják a napi munkát. Ezekből válogattunk össze néhányat.

  •  
10 tipp amit minden Windows 7 felhasználónak érdemes tudnia

Egy új operációs rendszer – jelen esetben a Windows 7 – installálása után az ember visszarakjak kedvenc alkalmazásait, játékait, majd folytatja a mindennapi munkát és szórakozást, immár az új „motorral”. Nem árt azonban néha kicsit ismerkedni is…

  •  
Körlevélkészítés Wordben

Az irodai munkák gyakran visszatérő feladata a körlevél készítése. Vesződhetünk persze azzal, hogy mindenkinek egyenként elküldjük a sablonként elmentett levelet, de ez nem túl kényelmes és ráadásul lassú megoldás. Szerencsére akad ennél egyszerűbb is, például ha Microsoft Office-t használunk. Az alábbiakban megmutatjuk, hogy készíthetünk több címzettnek levelet a Wordben.



Együttműködő partnerünk