Elfelejtette a jelszavát?

Virtuális asztalok XP-hez és Vistához

 
 

Ha gyakran dolgozunk egyszerre több programmal és mindegyiket szeretnénk gyorsan elérni és persze átlátni az ablakok káoszát, érdemes bevetni a virtuális Asztalokat.

Delphi programozó
ETP - Executive Talent Program
.NET(C#) programozó
Álláshirdetések

Míg számos rendszerben, így a Linuxban is hosszú évek óta a rendszer részét képezik a virtuális asztalok, addig a Windowsba még a Vistával sem került be ez a funkció, pedig adott esetben nagyon hasznos lehet (ennél már csak az jobb, ha fizikailag is több monitor van a géphez kötve). Ám ha egyetlen monitorunk van, akkor érdemes egy próbát tenni, megkönnyíti-e munkánkat az alábbi alkalmazások valamelyike.
A windowsos variánsok kevésbé látványosak, mint a Linux 3D-s asztalkezelője vagy az OS X Spaces animált megoldása (mellesleg az OS X is csak a Leopard megjelenésével jutott e funkcióhoz), de a célnak abszolút megfelelnek.
Minthogy közel száz ilyen alkalmazásból válogathatunk az interneten - ingyenes és fizetős változatok egyaránt vannak -, igyekeztünk szűkíteni a kört, míg végül csak három program jutott át a rostán. Ezek, amellett, hogy ingyenesek, jól használhatók is.

Microsoft Virtual Desktop Manager Powertoy
Igazságtalan lenne, ha nem a Microsoft háza táján keresnénk először megoldást a hiányra. Mert bár a rendszerbe nem építették be, azért külön kiadtak egy virtuálisasztal-menedzsert, amelyet bárki ingyen letölthet a cég honlapjáról  (a PowerToys gyűjtemény része).
Az aprócska alkalmazást pillanatok alatt letölthetjük és telepíthetjük. Persze ha a telepítés után sehol sem találjuk, ne ijedjünk meg! Kattintsunk a jobb egérgombbal a Tálcára, majd a megjelenő menüből válasszuk az Eszköztárak menüpontot és azon belül a Desktop Manager lehetőséget.

virtdesk1

A Microsoft PowerToys gyűjtemény része

A Tálcán máris megjelenik öt színes ikon, egy zöld és négy kék. A zöld ikonra kattintva áttekinthetjük négy virtuális asztalunk tartalmát, láthatjuk rajtuk a megnyitott programokat, és egyetlen kattintással kiválaszthatjuk azt, amelyikre szükségünk van. A négy kék, számozott ikonnal közvetlenül az adott virtuális Asztalra jutunk.
Ha a jobb gombbal kattintunk a Desktop Manager eszköztáron, a megjelenő menüben részlegesen testre szabhatjuk azt. Eltüntethetjük a címsort, vagy például kikapcsolhatjuk az asztalválasztás animációját, esetleg az asztalokra közvetlenül mutató gombokat. Ha egyik asztalról a másikra akarunk átvinni egy programot, azt az Alt+Tab segítségével tehetjük meg (kiválasztjuk a kívánt Asztalt, majd az alkalmazásválasztóban az áthelyezendő programot). Nem túl kényelmes, de használható megoldás.
A virtuális asztalok hátterét tetszés szerint cserélhetjük, lehet akár négy különböző is, és természetesen gyorsbillentyűt is rendelhetünk a váltáshoz.

Dexpot
A Dexpot a Microsoft megoldásához képest sokkal többet kínál. Így például nemcsak négy, hanem akár több virtuális asztalt is használhatunk (bár szerintünk a négy darab az ideális). A Tálcára ülő kis ikon segítségével elérjük a program minden lehetőségét és a konfigurációs menüket is. A Configure Desktops menüpontban minden asztalt testre szabhatunk. Megadhatunk saját hátteret, hangokat, képernyővédőt, ikont, sőt, még jelszavas védelmet is asztalonként, a Tools fülön pedig eltüntethetünk rendszerelemeket (Start menü, Tálca, Lomtár stb.).

virtdesk3

Remek áttekintő nézet a Dexpot. Átlátszó ablakokat is készíthetünk!

A virtuális asztalok között többféleképpen is válthatunk. Billentyűkombinációval, a Tálcán ülő ikon menüjével, tetszőlegesen elhelyezhető Preview ablakban, illetve a Tálca fölött vagy a Tálcán megjelenő kis ikonokkal. A Full Screen preview módban az asztalok kicsinyített képe alapján választhatunk, sőt, van egy bónusz funkció is a programban: a Window Catalogue segítségével az adott asztalon megnyitott ablakokat rendezhetjük egymás mellé, hogy könnyebb legyen választani (kicsit hasonlít az OS X Exposé funkciójára). 
Természetesen minden funkcióhoz rendelhetünk saját billentyűkombinációt, és úgy általában a program minden apró funkcióját testre szabhatjuk.

virtdesk2

A Dexpot könnyen konfigurálható

Praktikus, hogy az ablakok fejlécén kattintva a helyi menüből egy mozdulattal “átküldhetjük” a program a másik asztalra, vagy akár tetszőleges mértékben átlátszóvá is tehetjük programok ablakait! Sőt, még “felgördítési” lehetőséget is kapunk. Nagyon jól használható és gyors megoldás!

Vista/XP Virtual Desktop Manager
A végére maradt egy olyan apróság, amely elsősorban a Vista felhasználókat célozza, bár XP alatt is működik. Azonban XP-n nem szolgál egy remek funkcióval, nevezetesen az asztalok áttekintésekor real-time nézettel, vagyis a lekicsinyített alkalmazások esetében a nézőképen például látjuk, hogy a Media Player éppen mit játszik le. A Vista/XP Virtual Desktop Managerben is tetszőleges számú virtuális asztalt hozhatunk létre magunknak, és van áttekintő nézet is.

virtdesk4

Még nem tökéletes, de fejlődik...

Windows XP alatt nálunk hajlamos volt elszállni egy .NET-es hibaüzenettel (ebből következik, hogy használatához a Microsoft .NET Framework-re is szükség van), de Vistán nem volt vele gond (ilyen is van!).

rendszerjel-W




Ajánlom a Gurura

 Hozzászólások (6)

 Szóljon hozzá!

 Feltételek!

 #6 - szalai tamás | 2008.08.05.

jo nagyon

 #5 - val | 2008.05.24.

Jó, a címsor eltüntetése már megvan:
"A tálca zárolása" elől ki kell venni a pipát, és utánna már ki lehet kapcsolni a "Címsor megjelenítésé"-t.

Csak hát nekem alapból zárolva van a tálcám. :)

 #4 - val | 2008.05.24.

Sziasztok!

Feltettem ezt a "Microsoft Virtual Desktop Manager Powertoy" progit. Eddig kicsit vegyes érzéseim vannak vele. :S

- "Eltüntethetjük a címsort" - ezt hogy is lehet megcsinálni?

- 4 virtuális asztal - valahogy be lehet állítani, hogy csak 2 virtuális asztalom legyen? A 4 nekem már feleslegesen sok lenne.

- "Ha egyik asztalról a másikra akarunk átvinni egy programot, azt az Alt+Tab segítségével tehetjük meg (kiválasztjuk a kívánt Asztalt, majd az alkalmazásválasztóban az áthelyezendő programot)." - és ez sem megy. Én a "Microsoft Alt-Tab Replacement Powertoy" progira gyanakszom, hogy az miatt nem úgy működik, ahogy kéne.

Ha a fentiekre van valami tippetek, akkor azt nagyon megköszönöm.

 #3 - Csabi | 2008.04.04.

A Deskspace is bekerülhetett volna.

 #2 - NYFTech Nyuszika | 2008.04.04.

A Yod'm3D kimaradt...

 További hozzászólások megtekintése (Összesen: 6 hozzászólás)

    Új hozzászólás

 
 
 

Kérjük írja be a baloldali számot!

 
 

Fenntartjuk a jogot mindazon hozzászólások visszautasítására, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, durva kifejezéseket tartalmaznak, illetve ellentmondanak szabályainknak.

   
Együttműködő partnerünk